SZJA könyvelése, nyilvántartása, jelentése

Sok információ látott napvilágot 2011. év végén a 2012-től életbe lépő adózással az anyagnyilvántartással kapcsolatban a fémkereskedők körében.

  • Több "szájról szájra" terjedő hírnek nem volt alapja, hiszen semmiféle hivatalos közleménnyel nem találkozhattunk pl. a „6 napos tárolás” eltörlésével kapcsolatosan, vagy – ennek ellentétével – a „céges vásárlások 6 napos tárolásának” szigorítása ügyében.
  • Szeptemberben foglalkoztunk sokat az alumínium és a vas anyag "hulladék státuszból" való kiemelésével. Ezt az Európai Unió már márciusban szorgalmazta (a 333/20116/EU rendeletben) és tette elérhetővé minden tagállamban. A HOE szeptemberi konferenciáján elhangzottak alapján megtudtuk, hogy „minden fémkereskedő kedve szerint” használhatná a normál anyagok között vagy a hulladékok között a vas és alumínium hulladékot, a megfelelő könyveléssel (ÁFÁ-val). A konferencia végén azonban mindenki előtt világossá tették a nagy felvásárlók, feldolgozók, hogy aki nem fémhulladékként adja át nekik az anyagokat, attól nem fogják átvenni a szállítmányt. Így átütő változás nem történt az országban.
  • A novemberi szóbeszédek az adóelszámolással kapcsolatosan beigazolódtak. Egyetlen jogszabály változtatás okoz lényeges módosítást a 2012-es anyagkönyvelésben és bizonylatolásban. Az SZJA elszámolásának módja a fémkereskedők esetében megváltozik. Ezt pontosítjuk az alábbiakban…

Magánszemély SZJA levonása:

 

2012 január 1-től a fémkereskedelemben érintett anyagok után - amelyeket 2010-ben a „Fémtörvényben” és annak végrehajtási rendeletében meghatároztak – a fémkereskedőnek kell megfizetni az a magánszemélyek személyi jövedelem adóját. (Többen kérdezték, ezért megemlítjük, hogy a leadott akkumulátorok után is szja-t kell levonni, mivel a NAV az ólom kategóriába sorolta.)

 

Azok a hulladékok, amelyek nem tartoznak a fémkereskedelmi, jelenéskötelezett csoportba (pl. papír, műanyag, rongy) továbbra is az éves összesítésű „600e Ft-os keret”-be tartoznak. Ha valamely magánszemély egyszerre ad le papírt is és fémet is, akkor a vételi jegyen csak a fémek soraiban lesz látható a levonandó szja, a papír tételsorban 0%-os szja levonást fogunk látni.

 

Az levonandó szja mértéke 4% lesz. (A kifizetendő összeg 25%-nak a 16%-a) A könyvelők többféle információt adtak ez ügyben az év végén, de a HVG-ben decemberben publikált cikk után megszületett az egyetértés.


Jelenleg nem létezik a NAV-nál külön, fémkereskedőknek szánt ÁNYK / szja havi jelentés. Ezért a fémkereskedőnek át kell adnia a könyvelőjének egy – személyekre bontott, havi összesítésű – listát az érintett vételi jegyek alapján, hogy a könyvelő elvégezhesse az adatszolgáltatást. (A pénzügyi elszámolást is a vállalkozás könyvelője fogja végezni.)

 

A Vaslap program javításai:

 

A Vaslap program teljesíteni fogja az elvárásokat az új „Vételi Jegy” és a „Havi szja jelentéssel” kapcsolatban is.
A program változtatása az adatbázis bővítésével fog járni. A javított program csak úgy tud majd elindulni, ha előtte már "szinkronizálták" az adatbázist. (Erre figyelmezteti is azt aki elfelejtette volna.)

 

Fontos, hogy az „Adatbázis szinkron” műveletet végezzék el, különösen annak első pontját az „Adatstruktúra szinkront”, ugyanis ez a rész bővíti ki a szerveren is és a helyi adatbázisukban is az „Anyagmozgás naplót” az új „Szja %” című oszloppal.


Ez a módosítás nem jelent a programban verzióváltást, egy javításról van szó, amelyet bármely jogszabály módosításkor megteszünk. Tehát továbbra is „Vaslap 2.” a program verziószáma, nem szükséges újabb NAV engedély a használathoz.

Oldalainkon sütiket használunk. A böngészés folytatásával ezt elfogadottnak tekintjük!