NAV F02 - napi jelentés - első hibái

Ahogy előző cikkeinkben előre vetítettük - pedig jós tehetségünk sincs – mostantól következik a F02 hibái miatti programmódosítás sorozat...


Sajnos a NAV hibásan adta ki 2013. december 25-én a NAV_F02-es nyomtatványt. (Vagy a nyomtatvány, vagy a leírása hibás, de tény, hogy a kettő eltér egymástól.) Az elsőnek feltárt hiba a járműazonosító kitöltésénél található. A nyomtatvány mást követel, mint amit ír. Szó szerint idézzük az F02 leírását:

Szállítóeszköz azonosítója: Az eladó által leadott fémkereskedelmi engedélyköteles anyag szállítására hasznát eszköz azonosítója (Pl.: gépjármű esetén a rendszám, vasúti szállítás esetén vasúti kocsi szám). Hatósági jelzéssel nem rendelkező szállítójármű esetén nem kell kitölteni.”

Az utolsó mondat sajnos nem állja meg a helyét, ezért a Vaslap programot módosítottuk, hogy az azonosítóval nem rendelkező (pl. talicska, bicikli) járművek esetében egy karaktert illesszen be a „szállítóeszköz” mezőbe, és így az ÁNYK nem jelez hibát. A letölthető 0.4.7-es javítócsomag, illetve a program használata közben automatikusan felajánlott 0.4.7-es javítócsomag tartalmazza ezt a módosítást.


(Ki kívánkozik belőlünk, hogy „megköszönjük” a hatóságnak, hogy Karácsony napján kiadta az új Fémkereskedelmi napi jelentéssel kapcsolatos elektronikus nyomtatványt! Nagyon szívesen megszakítottuk a kapcsolatot családunkkal, hogy dec. 27-ére az „új F02-höz igazított” programot tehessünk közzé országosan. „Külön elismerésünk”, hogy minden előzetes információ nélkül tették meg ezt a lépést, úgy, hogy véletlenül se tudjunk Karácsony előtt nekiállni a feladatnak!)

Oldalainkon sütiket használunk. A böngészés folytatásával ezt elfogadottnak tekintjük!