Az Anyagféleség jellemzők használata az átmeneti időszakban
(„Átmeneti időszaknak” a 443/2013-as végrehajtási rendelet hatálybalépése és a NAV ÁNYK NAV_F02 napi jelentés javítása közti időt nevezzük.)
Az új Fémtörvény végrehajtásáról szóló rendelet hatályba lépése miatt kiadott Vaslap programfrissítés úgy került megírásra, hogy a 2013-ban használatos napi jelentésbe a megfelelő, aktuális FAJ kódokat emelje át.
Amíg a NAV nem teszi elérhetővé és kötelezővé az új típusú nyomtatványokat, addig a program a jelenlegi nyomtatványban meghatározott FAJ kódokra képes konvertálni az új kódokat. Tehát Önök a 443/2013-as Kormányrendeletben foglaltak szerint eleget tudnak tenni a nyilvántartási kötelezettségeknek az új anyagféleség jellemzők tekintetében is, és ez mellett le tudják adni a napi jelentésüket is a NAV_F02-es (régebben VPOP_F02-es) anyagféleség jellemzők szerint is.
Hogy tettük ezt lehetővé?
A régi „Anyagféleség jellemzők” törzsadat táblát kiegészítettük néhány plusz információval. Egyrészt beírtuk az új jellemzőket is a törzsbe, másrészt megadtuk azt, hogy melyik jellemzőnek mi az érvényességi ideje. Voltak olyan jellemzők, amelyek 2013. nov. 28 előtt és után is használhatók, sőt az ÁNYK azonosítójuk sem változott (ilyen pl. az Akkumulátor), ezek érvényességi ideje 2010-től 2020-ig lett beállítva. Akadtak olyan régebbi jellemzők, amelyek érvényességi idejét lejárattuk a nov. 27-es dátummal (pl. az „ömlesztett fémhulladék”), és voltak újonnan bejövő jellemzők is, melyek érvényességét 2013. nov. 28-tól állítottuk be. Így egy NAV ellenőrzés során törvényesen járnak el az átgondolatlan jogszabályi háttér mellett is.
Az miatt, hogy a 2013. nov. 27-én vásárolt anyagokat le tudják jelenteni – a kötelező változtatás utáni napon – nov. 28-án, mindenképpen szükség volt a régi és az új FAJ kódok megfeleltetésére, de a törvényes – új FAJ kódok alapján történő – nyilvántartásnak és a régi jelentésnek való megfelelésnek is elengedhetetlen része volt az, hogy ezeket a kódokat besoroljuk mindkét időszak jogszabályai szerint.
Ezeken a paramétereken felül elhelyezünk egy „engedélyhez kötött” vagy más szóval „jelentésköteles” bejegyzést az Anyagféleség jellemzők törzsadat táblába, hogy a későbbiekben több modult is hozzá tudjunk igazítani jellemzőkhöz. (Pl. az Áttárolás táblázatot át tudjuk alakítani a 4 napos és a 0 napos tárolási kötelezettségnek megfelelően.)
Az országos zűrzavarban már mi is halljuk azokat a hangokat, amelyek a hatályba lépési határidők meghosszabbításáról szólnak, de erről még semmilyen hivatalos dokumentumot nem tudott kiállítani egyetlen hatóság sem. A szokásos, „magyaros jogrend” alkalmazását, betartatását ismerve jobbnak láttuk, ha megelőzzük azt, hogy ügyfeleinket egy kaotikus ügymenet alapján, bármilyen programbeli hiányosság miatt megbüntessenek. Ettől függetlenül örömmel látnánk egy VP hírlevelet, vagy bármilyen egyéb hivatalos forrást, amelyben a határidők módosítását olvashatnánk.